- Nyomtatás
- 30 ápr 2014
- egyéb budapesti rendezvények
- 1142 megnyitás
- 0 hozzászólás
A Nagy Sportágválasztó célja nem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva több mint 90 sportág kipróbálására. Mert más érzés nézni a sportot, és más érzés kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, belekóstolni az egyes mozgásformák lényegébe, gyakorlati sportélményeket szerezni, melyek a szervezők reményei szerint sokakat vezetnek el a kiválasztott mozgásforma sportegyesületi kapuihoz. Tervek szerint ismét lesznek vizes medencék több sportágnak teret adva (kajak-kenu, sárkányhajó, vízilabda, szinkronúszás, élet- és vízimentés stb.), sípálya, lovarda, mászófal, először lesz plasztik pálya a jeges sportoknak, továbbá az érdeklődők a küzdősportok és a labdajátékok sokaságával is megismerkedhetnek. Lesznek nőiesebb és férfiasabb sportok is, ami biztos, itt mindenki megtalálhatja a korához, erőnlétéhez, testfelépítéséhez leginkább illő sportágat.
A 2014-as Nagy Sportágválasztók előkészületi munkái már gőzerővel folynak.
A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. Szeptemberben is lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal. A részletes programról és a neves sportolók személyéről, megjelenési időpontjairól a rendezvény honlapján www.sportagvalaszto.hu lehet majd információt kapni.
A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva azzal a változással, hogy péntek délutánján már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.
A rendezvényt szervező Merkapt Maraton Team SE azt szeretné, ha a Nagy Sportágválasztón az óvodástól a nyugdíjas korosztályig mindenki megtalálná a hozzá leginkább illő sportágat, hiszen a sportot nem lehet sem túl korán, sem túl későn elkezdeni!
GYERE EL! PRÓBÁLD KI! VÁLASSZ!
forrás: http://www.sportagvalaszto.hu/